A bőr az ember legnagyobb kiterjedésű szerve. Védő és érzékelő szerepe van, amit néha nem tud úgy elvégezni, ahogy kellene. A Nap ellen véd, de a bőrrák tünetei így is megjelenhetnek rajta. A védekező funkciója tulajdonképpen abban merül ki, hogy ott, ahol sugárzás éri, elkezdi a melanin termelését. Ezt szinte mindenki megtapasztalta már, hiszen látható eredménye, hogy a bőrfelület lebarnul. Ezzel a színnel próbálja meg a bőre elnyelni a káros sugárzást.

Azonban a barnaság manapság az embereknek mást jelent, mint vészkiáltást a bőrtől. Sokan direkt hosszan napfürdőznek, hogy csábítóan barnák legyenek. Néha még azt sem veszik észre, hogy olyan anyajegyek jelentek meg a bőrükön, amelyek addig nem voltak ott. Ez az első jele a melanoma kialakulásának, ami tulajdonképpen a bőrrák tünetei közül a legelső. Ez a folt egy idő után bebarnul, vagy más furcsa színt ölt magára, és növekedni vagy viszketni kezd. Ezeket a jelzéseket nem szabad figyelmen kívül hagyni, és rögtön bőrgyógyászhoz kell fordulni. Tudnia kell, hogy a melanoma az egyik olyan bőrrák fajta, ami áttétet képes okozni, tehát a teste általános állapotára is veszélyes.

Az előbbi leírás alapján könnyedén meg lehet különböztetni ezt a nap allergia tüneteitől. Az allergiás reakció általában röviddel azután jelentkezik, miután megsütötte a Nap az adott területet. Ez jelentkezhet piros, apró kiütések vagy hólyagocskák formájában is, de az sem ritka, hogy kivörösödik és viszkető, hámló reakciót vált ki a sugárzás. Az allergiás tünetek, mint ahogyan más allergiával kapcsolatosan is lenni szokott, megszűnhetnek önmaguktól, ha az allergizáló tényező már nincs jelen.

Tehát ha Naptól védett helyen tartózkodik, akkor megszűnhetnek a tünetei. Mivel mindenki egyedi, ezért az sem kizárt, hogy a nap allergia jelei idővel még inkább felerősödnek, olyannyira, hogy szakember beavatkozására lesz szüksége a betegnek. Ha Ön is ezt veszi észre, akkor mihamarabb keresse fel az ügyeletet, hogy kortizon tartalmú készítménnyel láthassák el.