|
2010. április 19. hétfő, 14:00 |
|
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Bringázz a munkába! – és azon belül a Bringázz az egyetemre! – kampány keretében 2010. április 21-én 14 órakor kezdődő rendezvényünkre, melynek apropóját – az április 30-ig tartó tavaszi kampány mellett – az adja, hogy a Műegyetem könyvtárának épülete mellett, a Műegyetem Kertben átadásra kerül 5 új kerékpártámasz.
Az év elején a Magyar Kerékpárosklub tagjainak kezdeményezésére, az Egyetemi Zöld Kör részvételével megalakult egy „akciócsoport”, melynek célja, hogy az érintettek – az egyetemi polgárok, az egyetem vezetése és az üzemeltetők – bevonásával javaslatot tegyenek, és megfelelő megoldást találjanak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kampuszán a kerékpártárolás kérdésére. A kezdeményezés első nagy sikere, hogy a könyvtár épülete mellett rendezvényünk keretében átadásra kerül 5 új, a meglévő, „kerékbetolós” tároló kiváltásával megvalósuló kerékpártámasz, melyeket a Zenit Kft ajánlott fel a Műegyetem számára – megindítva ezzel az intézmény kerékpáros-baráttá tételének folyamatát. Reméljük, ez a gesztus is hozzájárul, hogy a bringatárolás megoldására indult kezdeményezés sikerrel járjon.
Az eseményen a színes programok mellett ünnepélyes keretek között átadásra kerülnek a tárolók, valamint egy jelképes oklevél az első sikeres lépések megtételének elismeréséül.
A programkínálatból:
* Hogyan lakatolj? – fortélyok és ötletek * Te hova tennéd? – hallgatói vélemények és helyszíntérképek * Milyen a jó kerékpártámasz? * Nem csak vetítünk! – diafilmek, lakatolós videók * Mit gondol a közvélemény? – videoriportok a járókelőkkel * A bringám az ékességem – biciklidíszítés a Cellux csoport segítségével * Recikli – Kitelepült szerviz: fék- és váltóbeállítás, láncolajozás, vész esetén defektjavítás
Gyertek, avassatok velünk!
|