Az olyan weboldalakon, mint az uvegezes.info mindig megnézheti, hogy pontosan mivel foglalkoznak az ilyen cégek. Nem csak üvegezésben tudnak segítséget nyújtani, hanem a nyílászárók teljes javításával is foglalkoznak. Zotya üvegesnél ezt a szolgáltatást is meg lehet rendelni. A nyílászáróknál sokszor előfordul, hogy nem nyílnak, beszorulnak vagy beakadnak. Amennyiben azt érezzük, hogy a lakás huzatos, akkor is érdemes segítséget kérni, mert nagy valószínűséggel a nyílászárók hibája áll fent. A régebben beszerelt nyílászárók sokszor vékonyabb üveggel rendelkeznek, mint a ma elfogadott, így a lakás ettől lehet nagyon hideg télen, nyáron pedig nagyon meleg.

A nyílászárók további gyakori hibája, hogy nehezen működtethetők, illetve a bukó-nyíló ablakok nyitáskor egészen egyszerűen kibuknak és ha buktatni szeretnénk akkor nem üzemelnek rendeltetésszerűen. A pántok és zsanérok gyakori hibáját is észre lehet venni, rosszabb esetben ezek el is törnek. A nyílászáróknál a kilincsek körbeforoghatnak vagy egyáltalán nem működnek. Láthatjuk, hogy számtalan meghibásodás fordulhat elő. Akik elunták, hogy minden nyílászáró elromlik a lakásban azoknak érdemes a teljes cserében vagy a felújításukban gondolkodniuk. Zotya üveges ebben igen hatékony segítséget tud nyújtani.

Díjtalan állapotfelméréssel már a nyílászárók javítása megrendelhető. Semmibe sem kerül, hogy a szakember megnézze mi a probléma és megoldást javasoljon a hibák helyreállítására. Sok esetben a felújítás mellett a nyílászárók javítása is szóba kerülhet, ez természetesen sokkal olcsóbb, mint ha a teljes lakásra új nyílászárókat kellene vásárolni. Ma már ugyan sokszor lehet akciósan nyílászárókat vásárolni, de egy házra vetített költsége igen magas. A nyílászárók felújítása vagy korszerűsítése esetén az energia költségek akár 20-30 százalékkal is csökkenthetők. Az ablakok és ajtók javításával a hőszigetelés problémáját is meg lehet oldani. A javítás választás esetén egy költséghatékony megoldás a felújítási szolgáltatás megrendelése. Hőszigetelés, hangszigetelés, festés és mázolás, lég és vízzárás, a nyílászárók passzítása elvégzésre kerül.