A vállalkozások mai világában egyre fontosabb, hogy a kliens elégedett legyen, és ezáltal újabb ügyfeleket is vonzzon. Egy céges ajándék kiváló lehetőség arra, hogy még népszerűbbé tegye a vállalkozását, hiszen ezek csupán kisebb apróságoknak számítanak ugyan, mégis, maga a gesztus nagyon kecsegtető mindenki számára.
Akár az írószereken megjelenő embléma, akár egy személyre szabott bögre is azt az üzenetet kelti, hogy a vállalkozás számára fontosak az emberek, és ennek megfelelően az ügyfelek érdekeit keresik, nem pedig kizsákmányolni akarják őket.
Egyre nagyobb hangsúly van már a kapcsolati síkon, minden jól működő, sikeres cég pedig valóban épít erre az igényre, hiszen enélkül nehezen tarthatná fenn a folyamatos érdeklődést. Egy céges ajándék pedig remek első lépésnek számít ilyen téren is, ezért mindenképp érdemes befektetni a legapróbb tárgyakba is. Például egy emblémával ellátott írószer többször fog megfordulni az illető kezében, mint egy névjegykártya, ezért több hasznot is fog hozni.